Csillámtetkóztam

Mint azt már Facebookon is említettem, néhány hete beszereztem a saját csillámtetkós felszerelésemet. Korábban már írtam ez ügyben egy kis összefoglalót, most azonban végre megvannak a saját tapasztalataim is – legalábbis az elsők.

Alapvetően nem vagyok egy túlzottan csillámos típus, de amennyire nem szimpatizáltam a csillámtetoválással a kezdetekben, annál inkább birizgálta a fantáziámat. Aztán amikor végre ideért, nagyon izgatottan bontogattam a kis csillámos tégelyeimet és a mintákat – merthogy rendeltem egy kamionnyit. A választásom végül egy farkasra esett – bár komoly versenyben állt a Jurassic Parkos dinóval.

Kicsit szkeptikus voltam, amikor a leírás azt taglalta, hogy érdemesebb a ragasztó után lehúzni a sablont és úgy festegetni – aztán ebben persze nem volt igazam. Első körben nemigen akartam pepecselni komolyabb színkombinációval, úgyhogy feketével mázoltam át és néhány random helyre belekevertem egy kis bronz csillámot is.

Hát, azért ezzel a ragasztózásommal még van mit gyakorolni, mert bizonyos helyeken nem bizonyult tökéletesnek a széle – bezzeg ahogy nem kellett, oda sikerült felkennem –, de még így is nagyon szépen kirajzolódott a minta. Még anyukám is megirigyelte. Persze cuki voltam és neki – mivel zenét tanít – egy violin- és basszuskulcs mintát is rendeltem. Egyébként – bár még nem olyan régóta van fent – a strapát jól bírta eddig – legalábbis az edzéseimet elég jól tűri, ami azért így laza 40 fokban teljesítmény.

Kijelenthető, hogy komoly szerelembe estem. És így a tapasztalataim után azt is megértettem, hogy miért választja sok menyasszony ékszer helyett ezt a díszt – persze ők jobb, ha mellőzik a feketét. Amennyiben a csillámok elárasztanák a blog Facebook- és Twitter-oldalát, nem vállalok felelősséget, hihi.